2011. május 7., szombat

Blackjack vagy Póker?


Időnként, de viszonylag rendszeresen kapok olyan leveleket amelyben a blackjack és a póker közötti kapcsolatról érdeklődnek a levélírók. Alapvetően az alábbiak után érdeklődnek:

- A blackjackben megtanultakat lehet e alkalmazni a pókerben, vagy fordítva?

- Egyesek azzal keresnek meg, hogy nagyon érdekelné őket a blackjack, gyakorolnak is szorgalmasan, de a szükséges alaptőke sajnos nem áll rendelkezésükre, és mennyire jó ötlet, hogy a pénzt így keressék össze?

- Jó néhányan a két tevékenységet párhuzamosan egymás mellett szeretnék űzni, de nem tudják ez mennyire kivitelezhető, vagy egyáltalán mennyire jó ötlet.

- Vannak persze olyanok is akik a pókerből kiábrándulva a blackjackben akarnak szerencsét próbálni.

Tehát melyik is legyen? Blackjack vagy póker?

A válaszom: természetesen érdemes mindkettőt űzni. Napjainkban az online póker elterjedésével már mindenki számára elérhetővé vált a dolog. Ráadásul ez egy olyan torta amelyből mindenkinek jut egy szelet.

Ráadásul ennek megvan az az, előnye hogy jóval kisebb alaptőkével is elkezdhető, vagy aki ezen is spórolni akar, az a kezdőtőkét a freeroll versenyeken is előteremtheti.

Andy Bloch
 Tényként pedig azt is meg lehet említeni, hogy a blackjack olyan nagyjai mint például az M.I.T. Blackjack Team egykori oszlopos tagja, Andy Bloch is rendszeres résztvevője a W.S.O.P. (World Series Of Poker) versenysorozatnak, sőt nem egy ízben jelentős helyezéseket is elért. 



Arnold Snyder
De példaként felhozhatjuk még az egyeseknek talán már ismerős, Arnold Snyder nevét is, aki a blackjacken kívül, a póker témájában is publikált. Ezen kívül rendszeresen részt vesz, és szintén jelentős eredményeket ér el különféle pókerversenyeken.












Felvetődik persze az a kérdés is, hogy a két tábor mit is tanulhat egymástól. Azt persze senki ne feledje, hogy az egyik blackjack a másik meg póker! Tehát ne keverjük össze a szezont a fazonnal.

Ha azonban a kettő között megpróbálunk párhuzamot vonni, akkor feltűnhet, hogy egy jó pókeres és egy jó blackjackes az alábbi tulajdonságokkal biztos rendelkezik. Ha pedig nem, akkor, ha sikert akar elérni ezeket a képességeit biztosan fejlesztenie kell.

Elemző gondolkodásmód: Mind a két játékban szükséges, hogy a játékot különféle szemszögből megvizsgálva, elsajátítsuk a sikerhez szükséges elemző gondolkodásmódot. Jó néhány pókeres ismerősömnek az a véleménye, hogy ők bizony a világ minden kincséért sem állnának neki blackjackezni, mert ott aztán rengeteget kell számolni. Más ismerőseim viszont azt állítják, hogy semmi pénzért nem mennének el pókerezni, mert rendkívül bonyolult. Számolni természetesen mindkét játékban kell, csak mást és máshogyan. Emellett más és más stratégiát követel meg. Aki tehát erre az elemző gondolkodásmódra nem képes, vagy nem hajlandó megtanulni, az hosszútávon ne számítson nagy eredményre sehol sem! 

Kitartás: Mind a két játékban szükséges a kitartás, hogy a megfelelő stratégiai elemeket megtanuljuk. Ezen kívül magához a játékhoz is szükséges lesz a megfelelő akaraterő és szorgalom. Jó néhányan azt várják, hogy egy rövid idővel eltöltött játék után már dől is a pénz. Ők aztán igen nagyot fognak csalódni! Példát persze lehet hozni innen is - onnan is. Van aki még nemcsak a lapszámolás alapjaival, de még az alapstratégiával sincs tisztában, de már rohanna a kaszinóba. Vagy olyan aki, nemhogy a megfelelő kezdő kezeket, de még az alapvető játékszabályokat sem ismeri, de már pénzben akar pókerezni. Azt hogy ez milyen eredményre vezet gondolom nem kell ecsetelnem. Tehát ha valaki már ott elakad, hogy az alapvető dolgok megtanulásához, vagy magához a játékhoz nincs elég türelme, az sok jót ne várjon.

Önuralom: Mind a két ágazatban szükséges, hogy valaki kellő önuralommal rendelkezzék. Jó pár olyan levelet kaptam már, ahol arról írtak, hogy ezidáig pókereztek, de szeretnék kipróbálni a blackjacket. (Talán éppen az előbb említettek is közrejátszottak ebben?) Az egyetlen aprócska gond, hogy bajok vannak az önuralommal. Ha valakinek nincs önuralma és a legrosszabb lapokkal is megad, vagy csak azért is emel, netalán all inn-t mond a pókerben, vagy a blackjackben nem követi az alapstratégiát, és olyankor emeli a tétet amikor a számláló állása ezt nem teszi indokoltá annak az önuralommal igen komoly problémái vannak. Ha TE ilyen vagy akkor ne akarj se pókerezni se blackjackezni! Ha néhány centes tétekben játszva sem tud felelősségteljesen dönteni, akkor vajon jóval magasabb tétekben képes lesz erre? Nem igazán.

Kellő hidegvér: A pókernek és a blackjacknek olyan a "természete", hogy a játék ingadozó lesz. Ha a tőkénk változását egy diagramban ábrázoljuk, akkor időnként ez olyan képet mutat mintha egy hullámvasút tervrajzát szemlélnénk oldalnézetből. Persze ezt a jobb oldalakon figyelmeztetőleg leírják, és minden felelősségteljesebb oldal próbál módszereket közölni arra az esetre ha ez bekövetkezik. Sokan tudják is ezt, ám amikor bekövetkezik akkor kitör a pánik. Ilyenkor aztán van minden, gyomorgörcs, gombóc a torokban, szájszárazság, verejtékezés, hangos szitkozódás, vádaskodás hogy csalnak. Érdemes tehát először csak játékpénzben pókerezni, vagy otthon játékzsetonokkal blackjackezni, és utána áttérni a valódi játékra. Általában már itt kiderül hogy ki mennyire is tűri jól az izgalmakat. Ha te olyan vagy, hogy könnyen elveszíted a fejedet, és ilyenkor meggondolatlanul cselekszel, ne akarj pénzben játszani! Sok pénzben meg főleg ne. Rengeteg kellemetlenségtől kíméled meg magad és a környezeted.

Céltudat: Ahhoz, hogy valaki az élet bármely területén sikeres legyen, szükséges a megfelelő céltudat és motiváltság. Tehát mielőtt bárki elkezdené bármelyik tevékenységet is, nem árt ha magában tisztázza, hogy mi is a célja vele. Ha csak buliból akarsz pókerezni vagy blackjackezni, elegendő ha játékpénzben teszed. Ami az egyik embernek jó, az nem biztos, hogy a másiknak is. Tehát pusztán csak azért, mert a haverok is csinálják, nem biztos hogy neked is kell!  

Játékszeretet: Ezen a témakörön lehetne egy rendeset vitatkozni és persze amit most leírok azzal lehet, hogy jó páran nem értenek majd egyet. De hát szerencsére nem vagyunk egyformák. Ahhoz hogy az ember sikert érjen el egyesek szerint szükséges a játék szeretete, vagy a sportszellem. Ezzel jómagam csak részben értek egyet. Persze ahhoz hogy valaki valamilyen tevékenységben sikeres legyen szükséges, hogy az adott tevékenységet kedvelje. Ugyanígy van ez a pókerben és a blackjackben is. Persze kell, hogy egyfajta élvezetet jelentsen a dolog, de én ezt inkább mindig akkor érezem amikor már túl vagyok rajta, és és több zsetonnal hagyom el az asztalt mint amennyivel leültem. Tehát sem a pókerben sem a blackjackben nem találok semmilyen szórakoztató dolgot. Mindkettőre csak eszközként tekintek, amivel bizonyos céljaimat elérhetem. Igen játéknak írom, de nem játékként tekintek rá. Ha valamilyen játékot játszom akkor azt a szórakozás kedvéért teszem és nem pénzben vagy pénzért.
Személyes tanácsom tehát az, hogy ha pusztán a szórakozás kedvéért, vagy unaloműzésként akarsz játszani, akkor azt ne pénzben tedd! Esetleg keress valamilyen más játékot. Azokban akikben dúl a sportszellem, vagy a játék szeretete, legyenek óvatosak, hogy ez a vonzalom nehogy átforduljon a játékszenvedélybe!

Befektetői szemlélet: Azok akik pénzben kezdenek blackjackezni vagy pókerezni, szükséges, hogy az alaptőkéjükre befektetésként tekintsenek. Szükséges a kockázatvállalás képessége, hiszen ugyanúgy ahogyan a tőzsdén, vagy az üzleti életben, a tőkét kockázatnak tesszük ki. Aki erre nem képes, vagy ezen a szemléletmódján nem hajlandó változtatni, annak jó néhány nehéz pillanata lesz még. 

Végigvettünk néhány fontosabb tulajdonságot, amire mind a két tábor képviselőinek szüksége lehet. Tehát ha belevágsz egyik vagy mindkettő tevékenységbe, jó ha elsőként elgondolkodsz a fentieken! Nem árt ha tudod, hogy hányadán is állsz magaddal.

Mielőtt tehát blackjackezni akarsz, jó ha elolvasod megtanulod és szorgalmasan végiggyakorlod a blogon vagy a A Blackjack Alapjai című könyvemben leírtakat!

Oké, most persze teljesen jogosan megkérdezhetitek azt is, hogy mit ajánlok azoknak akik pókerezni szeretnének.

Elsőként természetesen azt,hogy tanuld meg, és csak aztán pókerezz!

Hogy ennek hol érdemes nekiállni? Jómagam a Pokerstrategy oldalát ajánlom!

Miért pont ezt?

Lássuk csak mit is kínál ez az oldal:

- Komoly tananyagok, szakcikkek és videók magyar nyelven a fix limit, a no limit, a Sit and Go Tournamentek, az MTT versenyek, az Omaha, és a 7 Card Stud után érdeklődőknek

- Magyar nyelvű póker edzéseken vehetsz részt, és edzőkkel konzultálhatsz a gyorsabb fejlődés érdekében

- Letölthető pókeres szoftverek

- A fórumban különféle témakörökben cserélhetsz másokkal tapasztalatot és kaphatsz segítséget

- A világ legjobb pókeres közösségének lehetsz a tagja

Ennyi indok elegendő lesz?

Kérdésed, véleményed van?
 
Írj ide: billybones81@gmail.com

2011. május 2., hétfő

Profi vagy amatőr?


Ezzel az írással, most meglehet, hogy pár olvasónak csalódást fogok okozni. Ha pedig csalódást nem is, de lehetséges, hogy jó néhány szép rózsaszín álmot fogok eloszlatni! Tőlük előre is bocsánatot kérek. Viszont azt meg kell említenem, amit már a kezdet kezdetén elmondtam, hogy a blackjackel kapcsolatban a valóságot szeretném leírni. Tehát csak és kizárólag azt, ami valóban működik. Semmi hazudozás, vagy ámítás.

Időnként kapok egy-egy levelet, főként fiataloktól, akik arról olvasva, hogy a blackjack legyőzhető, máris elkezdenek szép álmokat szövögetni. Milyen jó is lesz, majd! Megtanulom a lapszámolást azután, soha semmi problémám nem lesz, csak időnként eljárok egy kicsit a kaszinóba, és dől a pénz. A valóság persze ennél egy kicsit azért bonyolultabb.  

Mások, már jóval reálisabban gondolkodnak. A blackjackben csak egy eszközt látnak. Időnként, kisebb, vagy nagyobb rendszerességgel ellátogatnak valamelyik kaszinóba, aztán a nyert összeget befektetve, felhasználva, haladnak tovább a céljaik felé. Ők el sem tudják azt képzelni, hogy valaha csak és kizárólag ebből akarnának megélni.

Szükséges tehát, hogy a két pályafutás közötti problémákról beszéljünk! Ebben az írásban tehát a hivatásos és az "amatőr" játékosok közötti előnyöket-hátrányokat próbálom megvizsgálni. Nem árthat, ha a profi életmódról alkotott elképzeléseket már az elején ésszerű mederbe terelem. 

Először is tehát tisztázzuk is mit is értünk az egyes fogalmakon.

Hivatásos (profi): Az a játékos aki csak és kizárólag ebből él meg.

Amatőr : Aki, csak mellékesen blackjackezik, és emellett van valamilyen egyéb rendszeres jövedelme, munkahelye.

Mind a két fél természetesen ugyanolyan jól ismeri, és alkalmazza a szükséges stratégiai elemeket. Hiszen ezek ismerete nélkül nem sok értelme lenne az egésznek.

Kezdjük hát...

A hivatásos játékos életmódjának előnyei


Pénz

Mindent beleadva, egy ügyes kártyaszámoló betartva az "aranyszabályokat" igen szép összegeket kereshet.  Ilyenkor persze rögtön felmerül a kérdés. Vajon többet kereshetünk a lapszámolással, mint vállalkozóként, mérnökként vagy akármelyik vezető beosztásban egy jól menő cégnél? A válasz, megfelelő alaptőkével felszerelkezve, egy-egy blackjack körutazás (több országban jó néhány kaszinót meglátogatva) után, bizony meglehet, hogy összekeresnénk annyit amit vezető beosztásban egy év alatt. Persze, ehhez gondos tervezés és alapos felkészülés szükséges. Az azonban tény, ha valaki alaposan elsajátítja a sikeres blackjackhez szükséges gondolatmenetet, egyszer csak arra eszmél, hogy ezer más módon is képes lehet a pénzkeresésre, akár az üzleti életben is. Emellett ha már valaki kellőképpen megszedte magát, jóval kisebb esélye lesz arra, hogy egyik napról a másikra, vagy élete végére elszegényedjen.

Kötetlenség

A legtöbb ember rákényszerül arra, hogy alárendelje magát. Tehát valamelyik cég alkalmazottjaként rendszeresen, időre be kell járnia a munkahelyére, ahol aztán egy hierarchikus rendszerbe kényszerítve kell 8 órán át, vagy rosszabb esetben még több ideig olyan feladatot végeznie amihez semmi de semmi kedve. Ez persze még fokozódni is tud, ha emellett olyan emberek társaságát is el kell tűrnie, akikkel legszívesebben szóba se állna! Emellett ráadásul, könnyen elszenvedői lehetünk az úgynevezett mobbingnak, azaz a "kedves" kollégák mindennapi furkálódásainak. Ez pedig napjaink egyik "közkedvelt" betegségéhez a pszichoszomatikus tünetekhez vezethet.

Ezzel ellentétben egy profi játékosnak nem kell minden reggel hajnalok hajnalán felkelnie. Az ember kellőképpen kialudhatja magát. Teljesen függetlenek lehetünk, és nem kell mindenféle jött-ment alak társaságát, rosszabb esetben, parancsolgatását eltűrnünk. A munkaóráinkat magunk alakíthatjuk. Többet lehetünk együtt a családunkkal, élettársunkkal.

Sikerélmények

A kaszinóban az asztalnál elért sikerek további sikerélményeket teremtenek. Mindezek tetejébe, a világ különböző pontjain, az egyik nap itt a másik nap ott, egy kaszinóban kártyát számolni kellőképpen érdekes és izgalmas, napjaink szóhasználatával élve "nagyon zsír dolog", és az ellenkező nem bizonyos tagjainál is jelentősen javítja az esélyeinket. Az pedig tény, hogy jó néhány embernek nap mint nap szüksége van a kellő mennyiségű adrenalinra. 

Emellett a világot járva, jó néhány érdekes emberrel lehet megismerkedni. Világot láthatunk, sok érdekes és szép helyre juthatunk el. Hihetetlen élmény tud lenni, amikor valaki télen, a hazai mínusz 20 fokos hideg helyett valamelyik napsütötte szigeten tölti a napjait. Az egyes "akciók" utáni vad ünneplésekről pedig már ne is beszéljünk.

A játékösztön kiélése, avagy a homo ludens

Nem szabad persze elfeledkeznünk a bennünk lakó kisgyerekről sem. A profik, felnőttként is kiélhetik a játékösztöneiket. Azon felnőttek számára akik soha nem akarnak felnőni, (lásd Pán Péter szindróma) ez az életforma kellő megelégedéssel szolgálhat.

Miután végigvettük a különféle előnyöket, vizsgáljuk meg az ellenérveket is. 

A hivatásos játékos életmódjának hátrányai

Unalom és érzelemingadozások


Onnantól kezdve, hogy valakinek ezzel kell előteremtenie a mindennapi megélhetéshez szükséges költségeket, máris ugyanúgy egy munkává válik a dolog. Ezért, ahogyan bármely más munkánál, itt is megvan a belefásulás, az unalom veszélye. Persze tudom én, ezen a kérdéskörön lehetne vitatkozni, és mindenki felhozhatná a saját érveit, és valahol mindenkinek igaza is lenne! Emellett a nem lebecsülendőek a veszteséges szakaszok alkalmával fellépő érzelemingadozások sem. Ha pedig valaki ebből él meg, akkor a "Most nincs hozzá kedvem." nem jó kifogás. Nagyon erős motiváltságra van tehát szükség, sok önbizalommal, stressztűréssel, mindamellett arra is odafigyelve, hogy ne váljunk szenvedélybetegekké. Szükséges tehát hogy megmaradjunk az arany középúton, odafigyelve, hogy ne csússzon ki a lábunk alól a talaj.


Anarchia

Ismét kényes témát feszegetek, de ezt is szükséges megemlíteni. A profi pályafutással járó életmód elég sajátos. Fennáll annak a veszélye, hogy az ember életmódja teljesen felborul.Sokan hajlamosak arra hogy, ennek az életmódnak a következményeként teljesen eltunyuljanak. Másrészt, kellemetlen de le kell írnom, a profi életmód nem való mindenkinek. Az emberek nagy részének, egyfajta vezetettségre van szüksége. Nagyon sokan ugyanis csak arra alkalmasak, hogy valahol beosztottként dolgozzanak. Számukra szükséges, hogy valamilyen szinten irányítsák, motiválják őket. Egészen egyszerűen ettől érzik magukat biztonságban. Enélkül az életük anarchiába fordulna. Profiként szükséges, hogy teljes egészében TE tudd irányítani az életedet.

Pénz

A másik kényes téma. Nap mint nap hallom a környezetemben, a panaszokat, hogy kinek milyen kevés a pénze, mennyi gondja baja van emiatt. Azt persze a legtöbben nem veszik észre, hogy a gondjaik nagy részét saját maguknak okozzák. Emellett azt sem, hogy a megkeresett pénzüket, nagyrészt teljesen felesleges hülyeségekre költik, amire gyakorlatilag nincs is szükségük. Ismét bocs, de a legtöbb ember egyszerűen nem tud bánni a pénzel. Ha ekkora összeggel sem tud megfelelően, a még többel sem fog boldogulni. Ugyanúgy el fog folyni a kezéből! Profiként pedig nagyon szigorúan előre tudnod kell megtervezned a pénzügyeidet. A nyereséges blackjackhez, pedig pénz kell! Emellett szükséges a megfelelő befektetői szemlélet elsajátítása. Ugyanis itt akárcsak a tőzsdén, a befektetett vagyonodat, kockázatnak fogod kitenni. Tehát ugyanúgy lesznek nyereséges szép, és nehezebb, veszteséges időszakok. Szükséges tehát, hogy tudj félrerakni, és nem csak a mának élni, hanem a későbbiekre is gondolni. Ezzel pedig napjaink egyik közkedvelt témájához érkeztünk megint...

Nyugdíj 

Erről persze most megint lehetne rendesen vitatkozni. Tény, hogy alkalmazottként az államtól kapja az ember a nyugdíját. (Legyünk optimisták, hogy a nyugdíjrendszer nem fog összeomlani.) Profiként szükséges, hogy magáról gondoskodjon mindenki.

Személyes jó tanács:  ha nyugdíjat akarsz magadnak, legyél akár profi, akár amatőr, legyél bármilyen idős, kezdj el saját magadnak félretenni. Ne várd, hogy más gondoskodjon rólad, gondoskodj TE saját magadról! Ha szükséges keress fel egy pénzügyi tanácsadót...  

Szakmai idiotizmus

Minden foglakozásnak megvan az a veszélye, hogy szakmai idiótává válik valaki. Tehát az adott dolgon kívül nem ért semmihez. Ugyanez fennáll a blackjackel is. Az elején persze az ember megtanul ezt-azt, bizonyos képességei kifejlődnek, de a blackjack sem mutat túl önmagán. Szükséges tehát hogy mindenki odafigyeljen arra, hogy önmagát továbbképezze, és elinduljon más irányokba is.


Remélem tehát, sikerült elérnem, hogy mindenki egy kicsit más szemszögből is átlássa a dolgokat. Ha csak mindenki elolvassa az itt leírtakat, és egy kicsit elgondolkodik rajta már az is nagy eredmény.

Szívből kívánom mindenkinek, hogy találja meg a számára megfelelő utat!  


Kérdésed, véleményed van?
 

Írj ide: billybones81@gmail.com