2012. február 26., vasárnap

A Spanish 21 és az Australian Pontoon 1.


Időnként kapok leveleket olvasóktól, akik arról számolnak be, hogy az USA-ban járva némelyik kaszinóban, egy blackjackhez hasonló játékkal találkoztak, amelyet Spanish 21-nek neveznek. Mások pedig arról írnak, hogy bizonyos internetes pókeroldalak kaszinóiban látták esetleg próbálkoztak vele. Egyeseket, csak a puszta kíváncsiság hajt, hogy mi is ennek a játéknak a lényege, mások viszont egyenesen azzal kerestek meg, hogy érdemes e ezzel játéktípussal próbálkozni.
 
Erről a játékról még nem igazán jelent meg leírás magyarul. A téma után érdeklődők, akiknek a nyelvtudása esetleg hiányos, többnyire csak az online kaszinók, fordítóprogramos tört magyar nyelvű leírásaira tudnak hagyatkozni. Másrészt, az idegen nyelvű oldalakon sem sok lényegi információt közölnek róla, csak nagy általánosságokat, és hogy ez a játék is legyőzhető.

Ezért most egy több részes leírásban, ezt a játéktípust fogom kicsit részletesebben bemutatni.

Mi is a Spanish 21?

Történetileg a Spanish 21 egy viszonylag fiatal játék, amely a blackjackből fejlődött ki. Egyes források szerint ezt a játékot számítógéppel alkották, és a szabadalmat egy Lofinks nevű cég nyújtotta be 1997-ben, az USA Szabadalmi Hivatalában. A szabadalmi jog jelenleg a Masque Publishing nevű cég tulajdona.

Ausztráliában, és Ázsia keleti részén ezt a játékot Australian Pontoonként (a továbbiakban csak Pontoon) ismerik (!nem összekeverendő a teljesen különböző Brit Pontoon nevű játékkal!), és a szabályok bizonyos esetekben eltérnek. A név egyszerűen azért tér el, mert külföldön, a kaszinók nem akarták a licenszhez szükséges díjakat kifizetni. Ezért, egyszerűen némileg átalakították a játékot, és más néven forgalmazzák.

Mivel a két játék hasonló, ezért a továbbiakban, csak Spanish 21-ként fogom hívni. Ahol viszont szükséges, ott minden esetben kitérek az eltérésekre.

A Spanish 21 megalkotásának az oka, hogy legyen még egy kártyajáték amivel a kaszinók bővíthetik a kínálatukat, ha a látogatók, már unják a hagyományos blackjacket, és újabb szórakozásra, vagy netalán új kihívásokra vágynak.

Mások szerint az ok ennél sokkal drámaibb volt. A lapszámolás elterjedésével, a  kaszinók szerettek volna egy olyan játékot, amelybe még a kártyaszámolóknak is beletörik a bicskájuk, és nem tudják legyőzni. Vagy meg sem próbálják. Sok helyen pedig egyenesen azt állították, hogy ebben a játékban nem érdemes számolni a lapokat. Ezt majd mi tudjuk...

Másrészt, azt a pénzt, amit a kaszinók elvesztenek a profi blackjack játékosok tevékenységéből, egyszerűen majd visszanyerik a tudatlan amatőröktől.

Így, vagy úgy, de a Spanish 21 elkezdett terjedni.

Szabályok

A Spanish 21-et a blackjackhez hasonló elrendezésű asztalon játsszák.


A játékhoz ugyanúgy francia kártyát használnak. A fő sajátossága, hogy itt az úgynevezett spanyol paklit (spanish deck) használják, amely csak 48 db lapot tartalmaz. A négy darab 10-es lapot eltávolítják a pakliból. Ezzel pedig a kaszinó, máris további előnybe került velünk szemben, ugyanis (remélem a régebbi olvasók ezt már jól tudják) a 10-es lapok a játékosnak kedveznek.

A Spanish 21-et 6 és 8 paklival, a Pontoont 4 paklival is játsszák.

A Pontoon sajátossága, hogy az osztó, (dealer;croupier) a leosztás során, a legtöbb helyen csak egy lapot, kap a blackjack európai változatához hasonlóan. Ezt (European no Hole Card) ENHC-nek nevezik.

A játékot szintén mindenki az osztó ellen játssza. A többi játékos eredménye, a mi lapjainkat nem befolyásolja. 

A játékban a lapok értéke a blackjackhez hasonló. Tehát a számozott lapok a ráírt értéknek megfelelőek, a figurás lapok 10-et érnek, az ász értéke 1 vagy 11.

A játék lényege, hogy a játékos lapjainak értéke, mind jobban megközelítse a 21-es értéket. A legmagasabb lapkombináció az ász és 10-es értékű lap kombinációja, amelyet blackjacknek, natural-nak, vagy pontoon-nak neveznek, és 3:2 arányban fizet.

Egyes helyeken az osztónak húznia, máshol meg kell állnia A6-on azaz szoft 17-en. A Pontoon-ban az osztónak többnyire mindig húznia kell A6-ra.

A játék menete szintén megegyezik a blackjackben megszokott játékmenettel.

A szabályok (ez persze kaszinónként változhat): 

- bármely első két lapra lehet duplázni

- késői feladás (late surrender) lehetséges. Az osztó elsőként ellenőrzi a blackjacket, és utána feladhatunk, így a tét felét visszakapjuk.

- duplázás utáni feladás (double down rescue) lehetséges. Ha duplázunk, és elégedetlenek vagyunk az eredménnyel,akkor feladhatunk, és a duplázás felét, azaz az eredeti tétünket veszítjük el.

- szétválasztás után lehet duplázni

- többször lehet duplázni (akár háromszor is)

- NLC (Not Last Chance Doubling) Akármennyi lapunk is van, akkor is duplázhatunk.

- többször is szét lehet választani (ászokat is)

- a játékos 21-es értéke és a blackjacke mindig erősebb az osztóénál, minden más egyezés esetén döntetlen

- szintén lehet biztosítást kötni, ha az osztó látható lapja ász

- OBO (Original Bets Only): Ezt csak az USA-ban alkalmazzák, és nem összekeverendő a Pontoon-ban használatos OBBO-val. Az osztó ellenőrzi a blackjacket, és ha blackjacke van a játékos veszít. Mivel ez még azelőtt történik, hogy a játékos, bármit is tenne, húzna, duplázna, szétválasztana, a játékos csak az eredeti tétet veszíti el, ha nem kötött biztosítást. (Tehát tulajdonképpen csak időmegtakarítás.

Az alábbi szabályokat csak a Pontoonban alkalmazzák:

OBBO (Original Bets and Busted Only)  Ha a duplázunk, és az osztó blackjacket kap, akkor csak az eredeti tétet veszítjük el. Ez csak akkor érvényes, ha az osztónak blackjacke van.

BB+1 (Busted Bets +1) Ha szétválasztunk majd utána duplázunk, és az osztónak blackjacke van, akkor az összes tétünket elveszítjük.

Bónuszok

A játék különlegessége, ami annyira népszerűvé teszi, hogy a 21-es értékért különböző arányokban, bónuszt kapunk, attól függően, hogy hány darab és milyen színű lapokkal értük el.  




21-es
érték típusa
Milyen
arányban fizet
5 db lapból 3:2
6 db lapból 2:1
7 db
vagy több lapból
3:1
6-7-8-as
különböző színű
 lapokból
3:2
6-7-8-as
egyforma színű  lapokból
2:1
7-7-7
különböző színű
 lapokból
3:2
7-7-7
egyforma színű  lapokból
2:1
6-7-8-as
pikkből
3:1
7-7-7
pikkből
3:1

Ezek a bónuszok többnyire a szétválasztás vagy duplázás után nem érvényesek.

Ez persze így nagyon csábítóan hangzik. Mielőtt azonban bárki is nagyszabású terveket szövögetne ezzel kapcsolatban, és elragadná a fantáziája, annak ajánlom hogy tanulmányozza át a következő táblázatot. A táblázat azt mutatja, hogy hat paklis játékban, hány kezenként fordulhatnak elő a fenti lapkombinációk.



21-es
érték típusa
Spanish
21
Pontoon
5 db
lapból
390 340
6 db
lapból
2954 2465
7 db
vagy több lapból
17640 14005
6-7-8-as
különböző színű
 lapokból
485 459
6-7-8-as
egyforma színű  lapokból
1812 1720
7-7-7
különböző színű
 lapokból
5419 4652
7-7-7
egyforma színű  lapokból
22409 19701
6-7-8-as
pikkből
5270 5008
7-7-7
pikkből
67377 59020


Szuper Bónusz

További érdekesség, hogy egyes helyeken, ha 5-24$-os limiten játszunk, és az osztó látható lapja egy hetes, és három darab egyforma színű hetes lappal nyerünk akkor 1000$-os bónuszt nyerünk.
Ugyanezért 25$ feletti limiten 5000$-os  jutalomban részesülünk.

Az asztalnál ülő többi játékos, ilyenkor 50$-os "irigység bónuszt" kap.

Ennek esélye hat paklis játékban, esélyekben (oddsokban) kifejezve: 1:668382. (Ejtsd:1 a 668382-höz)  Azaz 668383 alkalomból egyszer fog bejönni, és 668382 esetben nem.

Százalékban kifejezve, annak esélye, hogy ez megvalósuljon  0,00014961481665 %.

Ugyanennek az esélye nyolc paklis játékban 1:549188 azaz 0,0001820866769 %.

Tehát kimondhatatlanul, és elképzelhetetlenül kicsi.

Előnyök-hátrányok 

A Spanish 21-ben

Katarina Walker, a The Pro's Guide To Spanish 21 And Australian Pontoon című könyve szerint a Spanish 21-ben a ház előnye a következő táblázat szerint alakul:



Pakliszám Szabályok A
kaszinó előnye %
6 Az osztónak
meg kell állnia A6-on
0.37
8 0.38
6 Az osztónak
húznia kell A6-ra
0.78
8 0.79
6 Az osztónak
húznia kell A6-ra
Többször lehet duplázni
0.42
8 0.44

Tehát amint látható, a hagyományos blackjackhez hasonlóan, ha az osztónak húznia kell szoft 17-re, az jelentős hátrányba hoz minket. Ezért elsősorban olyan játékot érdemes keresni, ahol hat paklival játszanak, az osztónak meg kell állnia A6-on, és többször is lehet duplázni.

Máshol a ház előnyét egyszerűen egy közelítő értékkel adják meg, amely szerint ha az osztónak húznia kell A6-ra akkor a ház előnye 0.76%, ha meg kell állnia A6-on akkor 0.40%.  

A ház előnye a következőképpen módosul az alábbi szabályok változásával:



Szabályvariáció Változás
a ház előnyében %
Nincs
feladás (H17)*
0.018
Nincs
feladás (S17)**
0.006
NDSA***
  (H17;S17)
0.28
NDSA
újraduplázással
0.29
Szétválasztás
után a
Blackjack 3:2 arányban fizet
-0.19
A pozitív értékek növelik, a negatív érték csökkenti a ház előnyét!

* H17 = Az osztónak húznia kell A6-ra
** S17 =  Az osztónak meg kell állnia ász haton
*** NDSA (not allowed to draw on split Aces) = ászokat nem lehet szétválasztani

A Pontoon-ban

A Wizzard Of Odds szerint az Ausztrál Pontoon-ban a ház előnye a következőképpen határozható meg.


A meghatározás alapjául a Sydney-ben található kaszinók játékszabályait veszi. Eszerint, 8 paklis játékban, ahol bármely első két lapra lehet duplázni, az ászokat csak egyszer lehet szétválasztani, és a BB+1 szabály érvényben van, a ház előnye 0.42 %

Katarina Walker szerint hat paklis játékban, ahol a BB+1, az OBBO, és az NLC szabály érvényben van, és csak egyszer lehet szétválasztani akkor a kaszinó előnye 0.41%.

8 paklis játék esetén ugyanezekkel a szabályokkal a ház előnye 0.44%. 


Az egyéb szabályvariációk okozta változások:



Szabályvariáció Változás
a ház előnyében %
Négy pakli -0.08
Hat pakli -0.03
OBBO 0.01
ENHC 0.06
Csak
2 kézig lehet szétválasztani
(ászokat nem lehet szétválasztani)
- 0.03
Csak 2 kézig lehet szétválasztani
(ászokat is)
-0.11
3 kézig lehet szétválasztani
(ászokat nem lehet szétválasztani)
-0.05
Csak az első két lapra lehet duplázni 0.16
A pozitív értékek növelik, a negatív értékek csökkentik a ház előnyét!

Tehát ahogyan azt a blackjackben már megszoktuk, minél kevesebb paklival, játszunk, minél többször lehet szétválasztani, vagy duplázni, az előnyök annál inkább nekünk kedveznek.


A következő részben a Spanish 21-hez, és a Pontoon-hoz használható alapstratégiákat vizsgáljuk meg.



Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv 

Töltsd le most!





Kérdésed, véleményed van? 

Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com 

2012. január 23., hétfő

Online szerencsejáték törvény 2012


2012 január elsejével életbe lépett  az új szerencsejáték törvény hazánkban. A kormány, a törvény szerint ezentúl engedélyhez köti az online kártyatermek működését, a tevékenységüket ellenőrzésnek veti alá, megadóztatja őket.

Sajnos azonban a kép még meglehetősen zavaros. Persze ez nem tipikusan hazai, probléma, és világszerte próbálnak megfelelő törvényeket alkotni, hogy az online szerencsejátékok megfelelően szabályozva legyenek.

A szerencsejátékokra a világon mindenütt, jelentős bevételi forrásként tekintenek, ezért az egyes országok igyekeznek olyan törvényeket alkotni, hogy a bevételből az állam is megfelelően kivegye a részét. Emellett, igyekeznek a szerencsejáték függőség ellen is fellépni.

Ennek a cikknek az a célja, hogy az olvasó kicsit tágabban megismerje, hogy külföldön, és hazánkban milyen szabályozásokat is kívánnak bevezetni.


USA

Az Egyesült Államokban, az 1961 óta érvényes szövetségi Wire Act törvény értelmében. ezidáig az online szerencsejáték minden formája illegális volt. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem űzték.

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának 2011. december 23-i bejelentése szerint, New York és Illinois államok lottótársaságainak kérésére felülvizsgálta ezt az álláspontot. Eszerint a törvény, csak a sportfogadásokra vonatkozik, az internetes lottózásra nem. 

A szövetségi ügyészek döntése, pedig lehetővé teszi, hogy az egyes államok internetes pókertermeket üzemeltessenek anélkül, hogy a Kongresszus elfogadná az online pókerre vonatkozó törvényi szabályozást.

Jó néhány állam tervez olyan törvényeket, amelyek lehetővé teszik az állam határain belül az online póker, és ezzel együtt az online szerencsejáték valamilyen formáját.

Eszerint az online szerencsejátékok szabályozása államonként külön fog változni, ahogyan az a szerencsejátékok vagy más törvények esetén is történt. Nem kis kavarodást okozva ezzel. Kérdéses persze, hogy a törvények megfelelően értelmezhetőek és egyáltalán betarthatók lesznek e.  

Mark Lipparelli a Nevadai Szerencsejáték Felügyelet elnökének nyilatkozata szerint, Nevada állam
lehetővé teszi, az államban üzemelő kaszinók számára, hogy online pókertermeket üzemeltessenek.

Az államnak érdeke, hiszen további jelentős nyereségre, és mindezek mellett adóbevételre tesznek szert. Főként, hogy amíg Las Vegas bevétele 2011-ben mintegy 6 milliárd dollár volt, addig a Kínai Makaó városában ( Kína területén az egyetlen, ahol engedélyezett a kaszinók működése.) található kaszinók bevétele meghaladta a !30 milliárd! dollárt.

Szükséges lesz azonban, hogy Nevada olyan tagállamokat találjon partnerként, ahol szintén engedélyezett lesz az online szerencsejáték.


Az Európai Unió

Az Európai Unió már 2011 nyarán szakmai egyeztetéseket tartott az online szerencsejáték-ipar szakértőivel, hogy milyen szabályozást is vezessen be mind a játékosok, mind az adózás szempontjából.

Az egyeztetések végeredménye, hogy maradnak a helyi szabályozások, de egységes alapkövetelményeket fektetnek le.

Az egyeztetések nyomán elkészült Zöld Könyv (kattints a letöltéshez) egységes irányelveket teremt az online szerencsejátékok szabályozása terén.

Eszerint a tagországok maguk szabályozhatják az online szerencsejátékokat határaikon belül.
Tilthatnak, vagy akár piacot is nyithatnak működési engedélyek kiadásával a külföldi székhelyű szolgáltatók számára.

Egyes szakértők szerint viszont elkeserítő, hogy a Zöld Könyvben lefektetett irányelvek nyomán sem született egységes szabályozás. 


Uniós alapkövetelmények

- a biztonsági ellenőrzések standardizálása (kiskorúak kizárása, csalások megelőzése)

- legális szerencsejáték-szervezés, és tisztességes piaci verseny teremtése, megakadályozván a monopólium helyzet kialakulását (?vajon nálunk ez működni fog?)

- elegendő számú működési engedély kiadása a szolgáltatók számára


- javaslat a nyitott piac kialakítására, más helyi szabályozásokhoz igazodva

- etikai kódex kidolgozása

A hosszútávú cél, hogy az online szerencsejátékokból származó bevételt, (megközelítően 10 milliárd euró), az EU a sportélet fejlesztésére fordítsa. (Azért meglehet, hogy ennél nemesebb célokra is fordíthatnák.)


Persze más kérdés, hogy az egyes tagországok mennyire lesznek hajlandóak a változtatásra.

Nézzünk néhány érdekességet:

A Finn a törvény csak a helyi monopóliumot ismeri el, ami ellentétes a Zöld Könyv irányelveivel. A külföldi szolgáltatók, viszont nem ismerik el a helyi szabályozást, és úgy működnek, mintha az nem is létezne.

Svédországban zárt online szerencsejáték monopólium működik. Ez persze nem azt jelenti, hogy a játékosok nem játszanak más termekben.

Görögországban a piac szabályzott ami gátolja a szabad verseny lehetőségét.

A spanyol játékosok, csak .es végződésű termekben játszhatnak. Viszont a külföldiek játszhatnak az helyi termekben. 

Ha valaki olasz termekben azaz, .it végződésű teremben akar játszani, akkor olasz adószámra van szüksége.

Belgiumban a törvény szintén ellentétes az  EU törvényekkel.

Németországban egy tartomány vezetett be új szabályozást. A többi tartományban a szabályozás ellentétes az EU szabályaival.

Az Észt törvények, blokkolni, próbálják az engedély nélkül működő szolgáltatók oldalait. Nem sok sikerrel.

Bulgária korlátozza a szolgáltatók reklámtevékenységét.

Portugáliában szintén korlátozzák a szolgáltatók reklámtevékenységét. Olyannyira, hogy a népszerű Bwin céget a portugál bíróság arra kötelezte, hogy az összes reklámját, és szponzori hirdetését távolítsa el a portugál sportversenyekről, miután tevékenységüket illegálisnak nyilvánították. Ezzel pedig máris egy újabb problémát hoztak létre, ugyanis a Bwin jelentős összegekkel támogatja a Portugál Profi Futball Ligát...

Máltán és Gibraltáron a szolgáltatók különböző engedélytípusokat válthatnak ki, és emiatt az adózás sem egységes, ahogyan az a többi tagországban sem.

Mivel az EU jelenleg a válság miatt fontosabb problémák megoldásán dolgozik, a szabályozás várhatóan továbbra sem lesz egységes, és még jó ideig megoldatlan probléma marad.

Magyarország

A kormány 2011 szeptemberében döntött úgy, hogy az online kártyatermek hazai működését engedélyhez köti. Megadóztatja, ellenőrzéseknek veti alá a működésüket.

A törvény tervezete szerint, a szolgáltatók a tiszta játékbevétel 20%-át kötelesek leadózni. Ezen kívül folyamatos hozzáférést kell biztosítaniuk a forgalmi adataikhoz.

A nagy kérdés persze, hogy jelenleg mi is változott?

A válasz: Semmi.

Jelenleg még az sem tisztázott, hogy a szolgáltatóknak melyik szervhez is kell engedélyért folyamodniuk.

Továbbá semmilyen dokumentum nem tisztázza (egyértelműen meg pláne nem), hogy mit is takar a szabályos működés, és mik ennek a technikai feltételei. A szabályozó hatóság, felkészültségét, hozzáértését, (?meglétét?) pedig talán jobb nem is feszegetni. 

Arról sem szabad persze megfeledkezni, hogy a szabályozó hatóság létrehozása (Vajon kinek a valakijei lesznek a szerencsés kiválasztottak?), a technikai feltételek megteremtése is időbe, és pénzbe (kíváncsi lennék hány millióba) fog kerülni.

Először is tehát egyértelműen megfogalmazott végrehajtó rendeletre, és a fentebb említettek létrehozására van szükség.

Sokan pedig már annak a félelmüknek adtak hangot, hogy még akár az URL blokkolás lehetőségét is kinézik, a szabályozó hatóságtól.

Addig azonban minden szolgáltató, továbbra is tárt karokkal várja a magyar játékosokat.


Másik lényeges kérdés, ami már évek óta elhúzódó probléma, és nem most keletkezett, az az adózás kérdése.

Az 1995. évi CXVII törvény 76. paragrafusa szerint:

"Nem számít jövedelemnek a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény 16. §-a alapján engedélyhez nem kötött sorsolásos játékból, a sorsjátékból, a pénznyerő automatából, a játékkaszinóból, a bukmékeri rendszerű fogadásból, a lóversenyfogadásból, bingójátékból, továbbá a kártyateremben szervezett kártyajátékból származó nyeremény."

Az online szó azonban itt nem szerepel, tehát eszerint nem kell adózni.


Azonban a Szerencsejáték Felügyelet közzétett nyilatkozata szerint:

"A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény csak a legális szerencsejátékokból származó jövedelmet mentesíti, így az engedély nélkül szervezett játékokból megszerzett nyereményt adó terheli. Ennek alapján a nyertesnek nyereményéből még személyi jövedelemadót kell fizetnie."

Eszerint az online szerencsejátékokból származó bevételek engedélyhez nem kötöttek => illegális forrásból származnak => adókötelesek. (Legalábbis a Szerencsejáték Felügyelet szerint.)

Ugyanis, ha a szerencsejáték megszervezése nincs engedélyhez kötve, akkor sem szervezheti meg más, csakis olyan szolgáltató, akit a magyar állam ilyen típusú tevékenységre felhatalmazott.

Az adóhatóság 2006-ban közzétett ajánlása szerint, 1995. évi CXVII törvény 16. paragrafusa önálló tevékenységből származó bevételekre utal és ez alkalmazható az online póker, ezzel együtt pedig az online szerencsejátékok során szerzett nyeremények esetében is. Ezért, ezt önálló tevékenység bevételeként kell figyelembe venni, és adózni utána.

Kérdéses tehát, hogy a közeljövőben esetleg egy megfelelő szabályozás fog e születni ebben az ügyben, amely egyértelműen meghatározza az adózás kérdését, és nem más törvényeket próbál ennek megfeleltetni.





Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv 

Töltsd le most!




Kérdésed, véleményed van? 

Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com 

2011. december 13., kedd

Készen állok a valódi blackjackre?


plusz,

néhány jó tanács kezdőknek


Minden kezdő blackjack játékos életében előbb vagy utóbb, de eljön az a pillanat, amikor úgy dönt, hogy a tudását valódi pénzben, a kaszinókban is próbára teszi.

Jó néhányan, sajnos túl korán. Sokan közülük ilyenkor, csúnyán megfogalmazva, fejjel, nagy sebességgel nekirohannak a falnak. Az pedig egy elég fájdalmas dolog.

Az óvatosabb típus, (mert hála isten azért ilyenek is vannak, tehát nem koptatom feleslegesen a billentyűket) persze, jó alaposan felkészül. Többségükben viszont ott az az állandó kétkedés, hogy megfelelően felkészültek e, és a félelem, hogy nehogy valamit elrontsanak, már a kezdet kezdetén.

Ebben a cikkben tehát szeretnék néhány alapvető jó tanácsot adni.
 
Azonban, mielőtt a kaszinóba mennél, tarts egy kis önvizsgálatot, és gondold végig a következőket:

Természetesen, ha csapatban játszotok, jobb ha meggyőződtök arról, hogy az alább leírtakat mindenki elsajátította.

1.) Ismered, és végigtanulmányoztad az adott kaszinó játékszabályait, és az egyes szabálymódosításokat?

2. ) Tökéletesen elsajátítottad a hozzá való alapstratégiát?

3.) Képes vagy 20 másodperc alatt megszámolni egy paklit, miközben hallgatod a rádiót, vagy a TV-t, és közben hangosan kommentálod az elhangzottakat?

4.) Képes vagy ugyanezt megtenni hat paklival két perc alatt?

5.) Tökéletesen tudod az alapstratégia variációkat?

6.) Meg tudod becsülni, legalább fél pakli (de a legjobb ha negyed pakli) pontosan, mennyi kártya van a kártyaégetőben?

7.) Ki tudod számolni a TC-t?

8.) Megvan a megfelelő alaptőkéd, aminek az esetleges elvesztése nem befolyásolná hátrányosan az életedet?

9.) Tudod mikor mekkora tétet kell tenned a TC állásához, és az alaptőkédhez mérten?

10.) Képes vagy arra, hogy órákon keresztül fegyelmezetten játssz?  

11.) A fellépő ingadozások esetén is képes vagy higgadt döntéseket hozni?

12.) Ha csapatban játszotok, mindenki ismeri a megbeszélt jelrendszert?

Gondolkozz el alaposan a leírtakon!

Ne feledd, ha ezekre nem vagy képes, azzal csak saját magadnak fogsz ártani! 

Ha valamelyik csapattag ezekre, nem képes, azzal az egész csapatot veszélybe sodorhatja!


Végül következzen néhány tanács:


1. Ha csak felderíted a terepet, a későbbi játékhoz, akkor is tölts el néhány órát a kaszinóban. Lehetőleg valamelyik péntek vagy szombat esti időpontban tedd ezt, amikor nagyobb a vendégek száma. Kevésbé leszel feltűnő. 

2. Egyesek szerint, ilyenkor jobb még csak a blackjack asztalok felé sem nézni. Mások szerint, viszont nem árt ha beülsz egy két körre. Jómagam azon a véleményen vagyok, hogy egészen nyugodtan ülj be játszani, és játssz egy-két leosztást. Persze elterelés gyanánt, próbáld ki a több játékot is.

3. Ne feledkezz meg az álcázásról! Persze amíg csak kis tétekben játszol, nem kell túlzásokba esni, de soha nem árt az óvatosság.

4. Ne felejts el borravalót adni az osztónak.

5. 40 - 50 percenként tarts szünetet. Igyál valamit (ne alkoholt), nézd ahogy mások játszanak, játssz valamelyik másik játékkal stb...

6. Soha ne nyúlj a lapokhoz, vagy az osztó kezéhez.

7. Ha elfáradtál, hagyd abba.

8. Ha éppen egy veszteséges napot fogtál ki, ne akard rögtön az egészet visszanyerni. Jössz még máskor is.

9. Ne akarj tanácsokat osztogatni. Még ha kérik akkor se!

10. Ne állj le vitatkozni az osztóval, a teremfelügyelővel, vagy más játékosokkal. Az eredménye csak annyi lesz, hogy felhívod magadra a figyelmet.

11. Ne hazardírozz.


Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv 

Töltsd le most!




Kérdésed, véleményed van? 

Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com 

2011. november 23., szerda

Blackjack fajták amiket jobb ha elkerülsz


Ha valaki külföldi kaszinókan jár, és egy kicsit is nyitva tartja a szemét annak biztosan feltűnik, hogy egyes helyeken eltérnek a normál szabályoktól.

Ilyenkor az okosabb kártyaszámolók elgondolkodnak azon (nem is ok nélkül), hogy ezek az eltérések mennyire is rontják az esélyeiket az asztalnál. Egyáltalán érdemes-e játszani az ilyen helyeken. 

Ezzel az írással a célom, hogy bemutassam a blackjacknek azokat a változatait amelyeket jobb mindenképpen elkerülni.

Kezdjük rögtön a legveszélyesebbel, amin a legtöbben egyszerűen keresztülsiklanak. 

A blackjack  6:5 arányban fizet  

A legtöbb kaszinóba látogató úgy blackjackezik, vagy úgy játszik más játékokkal, hogy nem tanulmányozzák át alaposan a játékot. Bár rövid távon mindig, minden játékban van esélyünk a győzelemre, hosszútávon, a kaszinó a beépített előnyével "megbosszulja" ezt. A vége tehát veszteség lesz. 
 
Arról persze a kaszinóba látogatók nagy része már hallott, hogy a blackjack hosszútávon legyőzhető. Arról viszont a többség egyáltalán nem, hogy ha a ház a blackjackre 6:5-höz arányban fizet, a megszerzett kevés előnyünk máris jócskán lecsökken.  

Mit is jelent ez az arány?

A blackjackben, ha megnyerünk egy leosztást akkor győzelem esetén a ház 2:1-hez fizet. Nagyon egyszerűen, ez azt akarja mondani, hogy győzelem esetén a feltett tétünk duplát kapjuk vissza. Azaz a nyeremény a feltett tét összege. Tehát ha 1000 Ft-ot teszünk fel és nyerünk, akkor a nyeremény 1000 Ft. Azaz 2000 Ft-ot kapunk vissza.

A blackjack viszont 3:2 arányban fizet, azaz 3 elosztva 2-vel az pontosan 1.5, tehát ha blackjackel győzünk akkor a feltett tétünk másfélszeresét nyerjük. Tehát ha felteszünk 1000 Ft-ot és blackjacket kapunk, akkor a nyeremény 1500 Ft lesz. Azaz összesen 2500 Ft-ot kapunk vissza.

Abban az esetben ha a blackjack 6:5-höz fizet rosszabb lesz a helyzet. Ugyanis 6 osztva 5-el az csak 1.2! 

Tehát ha 1000 Ft-ot feltéve blackjackel nyerünk, akkor a nyereményünk csak 1200 Ft lenne. Tehát csak 2200 Ft-ot kapnánk vissza. Ha ilyen helyen játszol, akkor egészen egyszerűen a ház pénzt spórol meg rajtad.

Olyan ez, mint amikor a bankban egy bizonyos összeget lekötsz, hogy kamatozzon. Azután, amikor a lekötést felbontod, a bank a kamat nagy részét, mindenféle kezelési költségre hivatkozva levonja tőled.

Azzal hogy olyan helyen játszol, ahol a blackjack 6:5-höz fizet, hasonló a helyzet.  

A kaszinók persze előszeretettel kihasználják az alkalmi blackjack játékosokat. Azt a legtöbben (akik egy kicsit is foglalkoztak a blackjackel) tudják, hogy alapvetően a legnagyobb esélyünk akkor van a házzal szemben, ha egy paklis játékot játszunk.

Ez így is van, akkor, ha a blackjack 3:2 arányban fizet. Ilyenkor alapvetően a ház előnye megközelítően 0.18%. Ebben persze lehetnek eltérések az egyes szabálymódosítások miatt.
Például, hogy a Nevada állambeli leggyakoribbakat említsem, szétválasztás után nem lehet duplázni, csak egyszer lehet szétválasztani, az osztónak A6-ra húznia kell. 

Azonban azzal, hogy a blackjack 6:5 arányban fizet a ház előnye körülbelül 1.45%-ra nő!

Tehát ezzel a módosítással a kaszinó, máris közel nyolcszorosára növeli az előnyét.

Persze ezzel a szabállyal nem csak az egy paklis játék során találkozhatsz, hanem más magasabb pakliszámú játékokban is. Hat paklis játék során a ház előnye átlagosan 0.63%. Ha a blackjack 6:5-höz fizet akkor ez megközelítően 1.4 %-os hátrányt jelent.

Tehát ezzel a szabállyal, hat paklis játékban a ház előnye máris közel 2%-ra nő!

Hogy pénzben ez mit is jelent?

Stanford Wong a Professional Blackjack című könyv szerzője az alábbi példát hozza erre:

" A matek egyszerű. Ha egy játékosnak a blackjack 3:2-höz fizet, akkor 10$-os alaptéttel a nyereménye 15$. Ha a blackjack 6:5-höz fizet, akkor csak 12$-t nyer. A különbség 3$, ami nem látszik túl nagynak. Egy normál sebességű játékban a játékos átlagosan ötször kap blackjacket egy óra alatt. Ez azt jelenti, hogy 15$-al azaz másfél téttel keres kevesebbet!"

Tehát soha ne játssz olyan helyeken ahol a blackjack 6:5 arányban fizet!


Folyamatos újrakeverés

Egyes a kaszinókban, ahol nagy a forgalom, vagy egyszerűen arra hivatkozva, hogy ezzel a játékosok érdekében rengeteg időt spórolnak meg, minden leosztás után újrakeverik a paklit.

Tehát a pakli végtelenített lesz!

Ezzel pedig máris eljutottunk az internetes gépi kaszinók szintjére, ahol szintén minden leosztás után újrakeverés következik. 
 
Persze a teljesen amatőrök számára, akik csak a buli kedvéért próbára teszik a szerencséjüket, ez nem jelent semmit. 

Egy profi blackjack játékos viszont tudja, hogy ezzel máris behozhatatlan hátrányba került. Ugyanis azzal, hogy mindig újrakeverik a paklit, csak az alapstratégiából származó előnyünket tudjuk hasznosítani.
Az alapstratégia használata csökkenti ugyan a kaszinó előnyét, de továbbra is hátrányban maradunk.

Ráadásul a végtelenített pakli miatt a hátrányunk tovább nő!

Bryce Carlson a Blackjack For Blood című könyv szerzője szerint azzal, hogy végtelenített paklival játszunk a hátrányunk további 0.67%-al növekedik.

Soha ne játssz olyan helyeken, ahol minden leosztás után újrakeverik a paklit!


Az osztó a shoe egy részét a kezében tartja

Vannak kaszinók ahol a gyanútlan áldozatokat úgy próbálják meg átverni, hogy az osztó az 6-8 megkevert pakli (shoe) egy részét a kezébe veszi, és ilyen módon oszt. A többi lap az osztódobozban marad.

Ha a kezéből elfogytak a lapok, akkor persze újrakeverés történik, az osztódobozban található többi lappal együtt.

Ez persze a gyanútlan hobbijátékos számára úgy tűnik, mintha ez a blackjack, csak 1 vagy 2 paklis játék lenne.

Valójában ezek is több paklis játékok. Ez persze még önmagában nem is lenne baj.

A probléma az egésszel ott van, hogy ez tulajdonképpen olyan, mint egy extra alacsony penetrációjú játék. Képzelje el mindenki, mi történik például akkor, ha hat paklit összekeverünk, majd ebből egy paklit azaz 52 darab lapot kiemelünk és csak ezzel játszunk.

Ebben az egy pakliban a magas és az alacsony lapok aránya máris jelentősen eltér egymástól. Általában ebben az 52 lapban az osztó számára kedvező lapokból (2;3;4;5;6) jóval több lesz, mint a játékos számára kedvező lapokból (10;J;Q;K;A).

Tehát behozhatatlan hátrányban játszanál a kaszinó ellen!

Az ilyen kaszinókban, az asztalokra a "Hand-Held Multi-Deck Game" azaz a "Kézi Több Paklis Játék" feliratot írják. Persze ezt a feliratot aztán igyekeznek valamivel "egészen véletlenül" letakarni. Nehogy idő előtt kiderüljön a turpisság.

Két módszer segítségével azonban már messziről gyanút foghatsz.

Első, hogy az osztó a lapok egy részét a kezében tartja, és így oszt.

Másodszor, nézd meg a lapok hátsó részét. Ha úgy tűnik mintha az osztó csak egy pakliból osztana, de a lapok hátuljának a színe eltérő, akkor biztos, hogy hamis egy paklis játékkal állsz szemben.

Soha ne játssz olyan helyen, ahol az osztó kézből oszt és nem az osztódobozból! 



Superfun 21

A Superfun 21 a hagyományos blackjackhez hasonló játék. A hasonlót nem véletlenül emeltem ki.

Ugyanis ez a játék, megfelelő alapstratégiával, lapszámolással, és tétrakással szintén legyőzhető.

Online kaszinókban azonban ne próbálkozzon vele senki!

A játék lényege röviden:

- a cél szintén a 21-es érték elérése befuccsolás nélkül

- 1 paklival játszák

- az osztó ellenőrzi a 10-es kártyákat és az ászokat

- késői feladás (late surrender) lehetséges bármennyi lapnál

- az osztónak szoft 17-re húznia kell

Tehát ahogy már írtam, ez a játék szintén legyőzhető, a kártyaszámolók nagy örömére.

A probléma ott szokott bekövetkezni, ha valaki nem a megfelelő szisztémával játszik. Másrészt a kaszinók személyzete általában bátran ajánlgatja a kaszinóvendégek számára, azt hazudva hogy a blackjack alapstratégiát használva nyerni fognak.

Ha a superfunhoz, a megfelelő alapstratégiát használjuk, akkor a ház előnye, megközelítően 0.94% lesz.

Ha valaki a blackjack alapstratégiát használja, a kaszinó előnye még nagyobb!

Ha tehát a blackjack alapstratégia szerint akarsz superfun-t, játszani vagy esetleg egy online kaszinóban próbálod meg, nagyon rövid idő alatt, nagyon sokat fogsz veszíteni!

Soha ne játssz Superfun 21-et blackjack alapstratégiával, vagy egy online kaszinóban!



MindPlay asztalok

A MindPlay egy technológia, ami az Angyalszem  technológiához hasonló.

A lényege, hogy minden egyes kártyalapot, egy vonalkódhoz hasonló matricával látnak el. Az osztó előtt egy fekete színű vonalkód leolvasóhoz hasonló érzékelő látható az asztal lapjába építve. Minden egyes lapot, amit kivesz az osztódobozból az osztás előtt végighúz ezen az érzékelőn.
 
A cél, hogy figyelemmel kísérjék a kiosztott lapokat elkerülvén a csalókat.

Na és persze a kártyaszámolókat.

A MindPlayt egy TableEye21-hez hasonló megfigyelőrendszerhez csatolják. A program figyeli, hogy a játékos hogyan játssza meg a kiosztott lapokat, mikor emeli a tétet. Természetesen nyomon követi azt is, hogy a csalók ne tudják a kártyacserélés technikáját alkalmazni. 

Ha valaki csal, kártyaszámolás gyanújába keveredik (a kaszinók szemében a kettő sokszor egy és ugyanaz), akkor a program jelez.

Ránk kártyaszámolókra ez annyiban jelent veszélyt, hogy jóval alaposabb álcázásra van szükség! De ennél nem jobban. Természetesen ha teheted akkor kerüld el az olyan kaszinókat ahol az asztal lapjába, a fentebb leírt érzékelőt látod. Egy problémával kevesebb. Persze attól, még, hogy nem látsz érzékelőket, az nem jelenti hogy nem figyelnek meg.  Mindig figyelj tehát arra, hogy elkerüld a lebukást.

Ha a felsoroltakkal találod megad szemben egyszerűen fordulj meg és sétálj el. Sok kellemetlenségtől kíméled meg magadat.   

Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv

Töltsd le most!



Kérdésed, véleményed van?  
Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com

2011. október 12., szerda

Megfigyelés a kaszinóban


avagy 

amiről nem szeretnék ha tudnál


Előbb vagy utóbb, de minden kártyaszámoló életében bekövetkezik az a pillanat, amikor elgondolkodik azon, hogy vajon hogyan, és miként tudják megfigyelni a kaszinóban.

Ebben az írásban a célom, hogy röviden bemutassak néhány technológiát, amit a kaszinókban is előszeretettel, használnak. Természetesen azt, hogy ezeket a módszereket hol alkalmazzák nem igazán szeretik a vendégek orrára kötni.

Mielőtt belevágnánk azt azért még el kell mondanom, hogy ezeket a technológiákat, nem pusztán azért fejlesztették ki, hogy a kaszinókban lefüleljék a csalókat és tolvajokat. Még csak nem is a kártyaszámoló csapatok nagy számú feltűnése tette szükségessé ezek kifejlesztését.

Egészen egyszerűen ezek olyan biztonsági rendszerek, amelyek elsősorban a titkosszolgálatok, bűnügyi, és egyéb biztonsági szervek igényére lettek kifejlesztve.   

Tehát önmagában egyik rendszerre sem mondhatjuk, hogy a létrehozóikat rossz szándék vezérelte volna. Az már más kérdés, hogy az üzemeltetők, a begyűjtött információkat hogyan, és mire használják fel.

Rendszámtábla leolvasók

Világszerte rengeteg autó van forgalomban. A járművek elsődleges azonosítója mindenütt a rendszámtáblájuk. 

A különféle automatikus rendszámtábla leolvasásra kifejlesztett alkalmazások a biztonságtechnika nélkülözhetetlen elemévé váltak. Gyors, rendkívül pontos és költséghatékony eljárás.









A kamera képeket készít a járműről, majd a képen megkeresi a rendszámot és elvégzi a karakterfelismerést. Az elkészített képeket és a rendszámot továbbítja, az adattárolást és további adatfeldolgozást végző rendszer felé.

Ilyen kamerák manapság szinte mindenhol találhatóak. Autópályákon, díjfizető kapuknál, határátkelőhelyeken, fizetős parkolókban...








Na és persze a nagyobb kaszinók parkolóinak bejáratánál. Az autód és ezzel együtt te is pillanatok alatt beazonosításra kerülsz, még jóval azelőtt, hogy a kaszinó biztonsági emberei az arcod meglátnák, a rendszámfelismerés technológiájának köszönhetően.

Ha az autód rendszáma és ezzel együtt te is, mint  "nemkívánatos elem" szerepelsz a kaszinó adatbázisában, akkor program jelez a biztonsági embereknek akik azonnal visszafordítanak, még mielőtt elérnéd az ajtót.

Biometrikus arcfelismerő rendszerek

A terrorizmus, és a bűnözés növekedése tette szükségessé a biometrikus arcfelismerés technikájának kifejlesztését. Ilyen rendszerekkel találkozhatunk repülőtereken és bankokban egyaránt.

Azt gondolom nem kell ecsetelnem, hogy ezek a rendszerek, a titkosszolgálatok, és a különféle terrorelhárító szervek köreiben, már a kezdet kezdetén nagy érdeklődést váltott ki, és világszerte előszeretettel alkalmazzák.

A rendszer automatikusan felismeri az emberi arcokat, és azonnal egy képet készít róla amint valaki a kamera látószögébe téved. A frissen készített képet azonnal összehasonlítja az adatbázisban található "körözött személyek" fényképeivel. Ha egyezést talál, akkor azonnal riasztja a biztonsági személyzetet.





Egy modernebb változata a vizsgált egyén arcáról hőtérképet készít. A fejlesztők szerint, az arc hőmérsékletének vizsgálatával képesek megállapítani, ha valaki hazudik. Ezzel próbálják elejét venni a különféle csalásoknak és szélhámosságoknak.




Abban a pillanatban ahogy belépsz a kaszinó ajtaján, a bejáratra irányított kamerák képeket készítenek az arcodról. A legtöbb kaszinóban a régi magas megapixelszámú digitális kamerákhoz ragaszkodnak, amelyet a biztonsági személyzet figyel, és így próbálják meg azonosítani a már kitiltott vendégeket.

Azonban egyes körökben egyre inkább kezd elterjedni a biometrikus arcfelismerés technológiája. A kaszinókban való alkalmazása, még viszonylag fiatal eljárás, de ha egyszer elterjed, akkor örökre megváltoztathatja a kaszinók biztonsági rendszerét.

Persze, ez a rendszer rendkívül hatásos tud lenni, de meglepő módon, a kaszinóiparban nem mindenhol alkalmazzák!

John Conolly  a Kaszinó Felügyelet és Biztonsági Szövetség egyik vezetője szerint, ez a rendszer nem fog nagy sikert aratni, mivel a kamerák általában a mennyezeten helyezkednek el, így csak egy bizonyos szögből képesek felvételeket készíteni, másrészt időbe telik amíg a nagy adatbázisokból képesek valakit előkeresni.

John Conolly úrról még azért annyit érdemes elmondani, hogy 1992-től 2003-ig, hazánkban, Budapesten, a Las Vegas kaszinóban is tevékenykedett. Részt vett a kaszinó személyzetének felvételében és oktatásában, az ügyfélkapcsolati rendszer kialakításában. Megszervezte a kaszinó biztonsági rendszerének a Kaszinók Nemzetközi Biztonsági Egyesületének - azaz I.A.C.S. (International Association of Casino Security) hálózatához- és a Griffin Ügynökséghez kapcsolását. 


Angyalszem

Ezt a rendszert elsőként az ázsiai országok kaszinóiban kezdték el használni, hogy megakadályozzák az egyre elharapódzóbb kártya cserélgetésnek nevezett közkedvelt csalás technikáját.

Ez egy elég régi, és meglehetősen jól bevált módszer, amelyet minden valamire való hamiskártyás ismer. A 60-as, 70-es években hazánkban a műszak végeztével, a kocsmai zsugapartik során is nagy népszerűségnek örvendett. A technika lényege, hogy a csalók, a megfelelő típusú és színű tartalék lapokkal a zsebükben, egyszerűen leülnek játszani az asztalhoz. Majd egy óvatlan pillanatban kicserélik a lapokat. Miután elegendően nagy összeget nyertek, elegánsan felállnak és távoznak...

Az angyalszem technológia lényege, hogy láthatatlan tintával, minden egyes kártyalapra egy vonalkódot tesznek.

Az osztás megkezdése előtt, az osztódoboz tetején megnyom egy gombot. Az osztódobozban egy érzékelő található, ami a vonalkódok alapján, nyomon követi, a kiosztott lapokat, és az adatokat egy számítógépes rendszernek közvetíti.







A lapok kiosztása után, az osztó ismét megnyom egy gombot, és a számítógép egy újabb leolvasást végez. Ha az adatok esetleg nem egyeznek, akkor a rendszer azonnal  riasztja a biztonsági személyzetet.

Ez a rendszer általában a nagyobb kaszinókban terjedt el, ahol sok az asztal, és nagy a vendégek száma, ezzel is megkönnyítve a biztonsági személyzet munkáját.


Az RFID technológia

Az RFID (Radio Frequency Identification azaz Rádió Frekvenciás Azonosító ) az automatikus azonosításhoz és adatközléshez használt technológia. A lényege, adatok tárolása és továbbítása az úgynevezett RFID címkék (chipek) és eszközök segítségével.

Az RFID címke egy apró tárgy, amely rögzíthető, vagy beépíthető az azonosítani kívánt tárgyba. Ez pedig lehet akármi. Például valamilyen árucikk egy bolt polcán, vagy egy alkatrész.

Ezen kívül, valamilyen élőlény is lehet, például egy kutya, macska, vagy akár egy ember is.





A nyomon követett objektumba beépített címkéknek nem kell saját energiaforrást tartalmazniuk. Az olvasó által kibocsátott rádiófrekvenciás jel elegendő áramot indukál a címkébe épített antennában ahhoz, hogy az feléledjen, és választ küldjön az adatkérésre. A válaszjel általában egy egyedi azonosítószám.


A kaszinókban a bevezetését a zsetonlopás, és a hamis zsetonok beváltásának közkedvelt technikája tette szükségessé. Rengeteg kaszinóban a zsetonok belsejében egy-egy ilyen nyomkövető chipet helyeznek el. A chipek mindegyike egy egyedi sorozatszámmal ellátott azonosítót tartalmaz, amely egy meghatározott rádiófrekvencián érzékelhető.



A pénzváltó fülkékben egy érzékelő van elhelyezve, amelyek egy meghatározott dallamot bocsájtanak ki. Ha a beváltás során nem hallani a megfelelő hangot, akkor tudni lehet, hogy a beváltó személy valami rosszban sántikál.

Ezen kívül a kaszinók ezt a technikát felhasználva képesek nyomon követni a játékosokat, vagy egyszerűen a tétrakást vizsgálva megpróbálják kielemezni a játékos taktikáját.

Tehát azok a blackjack játékosok, aki gépszerűen játszanak, és mindig ugyanakkora tétet tesznek, vagy nagy tétekben játszanak, a technológia segítségével könnyebben a figyelem középpontjába kerülhetnek. 

TableEye21

A TableEye21 tulajdonképpen, nem egy önálló technológia, hanem több, kaszinóban alkalmazott technológiának az egymásba ötvözéséből készített megfigyelőrendszer.
 

Az játékasztal felett elhelyezett kamera megfigyeli az asztalnál ülő játékosok és a személyzet tevékenységét.

Az RFID technológia segítségével nyomon követi a zsetonok helyzetét.

 Az Angyalszem technológia segítségével pedig a kiosztott lapokat figyelik.







A kapott adatok a TableEye21 szoftver adatbázisában kerülnek elraktározásra és elemzésre. A rendszer statisztikákat készít az egyes osztókról és a játékosokról.
  
Hogy ez mire is jó? Például arra, hogy a program megpróbálja kiszűrni, a kártyaszámolókat, vagy esetlegesen azt, ha a játékos és a kaszinó személyzete összejátszanának.

Erről jelentek meg hazánkban is cikkek több internetes híroldalon is, "Számítógépes program fürkészi a kártyaszámolókat" címmel.

Erről csak azt tudom mondani, hogy egyetlen profi kártyaszámoló, sem fog ész nélkül fogadni, és nem fog gépszerűen játszani. Amíg valaki betartja az "aranyszabályokat", addig nincs sok félnivalója. Szóval a program készítőinek sok sikert kívánok...
 

NORA

A NORA (Non-Obvious Relationship Awareness azaz Nem Nyilvánvaló Kapcsolatok Tájékoztatása) nevű rendszert, a szervezett bűnözés, és a nemzetközi terrorizmus elterjedése elleni hatékony fellépés igénye szülte.   

Természetesen a különféle jogvédő szervezetek köreiben, kezdetben erőteljes nemtetszést váltott ki.
A NORA létjogosultsága azonban a 2001. Szeptember 11-i események után nyilvánvalóvá vált, és napjainkban is nagy hasznát veszik a gyanús személyek megfigyelésében és azonosításában.  

Ha több csaló összefog, akkor a kaszinók hatalmas összegeket veszíthetnek egy-egy ilyen sikeres akció alkalmával. A NORA alkalmazása éppen, az ilyen nagyszabású csalások kivédése érdekében került bevezetésre.

Ha a teremfelügyelők vagy a már említett TableEye21 nevű rendszer valamilyen furcsa dolgot észlel, például a blackjackasztalnál ülve két ember feltűnően sokszor és sokat nyer, akkor a személyzet a NORA-hoz fordul segítségért.

Hiszed vagy nem, de a kaszinók világszerte hatalmas adatbázist tartank fennt, amelyben nyomon követik a kifizetéseket, a kaszinóba látogatókat, a személyzetet, és a "hátterüket".

A NORA feladata megfigyelés, rámutatás az esetleges összekapcsolódásokra, és a csalók, kártyaszámolók (a kaszinók szemében ők is azok), kiszűrése.

A rendszer képes kiszűrni ha esetleg egy ember több azonosítóval is rendelkezik, vagy már köze volt valamilyen szerencsejátékhoz köthető csaláshoz.

Képes nyomon követni, és rendszerbe foglalni, hogy mely személyek mikor és hol bukkannak fel egyszerre.

Hiába azonban a szuper technológia, ha nincs megfelelő személyzet, akik tudják, hogy mely adatokat, és statisztikákat kell figyelni, és megfelelően elemezni. 

Kisebb kaszinókban

Nem minden szerencsejáték folyik multimilliárdos kaszinókban nagy létszámú biztonsági személyzet előtt. A kisebb kaszinók számos lehetőséget kínálnak, például a luxushajókon, vagy a nyaralóhelyeken.


A nagy luxushalyókon működő kaszinók biztonsági rendszerei is eléggé szigorúak, de messze nem szükséges annyi biztonsági technológia, mint egy komolyabb szárazföldi kaszinóban.

Craig Morton a Tengerjáró Hajók Felügyeletének egyik vezetője szerint, nagyon jó, hogy ezek a technológiák léteznek, de a hajók fedélzetén nincs valós igény rájuk. A nagy hajókon a szerencsejáték lehetősége, csak egy plusz szolgáltatás, de az utasok részéről alapvetően alacsony az érdeklődés, és a kihasználtság. Az előny szerencsejátékosok, a kártyaszámoló csoportok és a csalók számára kevesebb lehetőség adódik.

A blackjack szempontjából, ráadásul ezekben a kaszinókban a szabályok nem éppen megfelelőek. Hogy csak a legrosszabbakat említsem a teljesség igénye nélkül: osztónak húznia kell szoft 17-re, európai változat, alacsony penetráció...
Persze megfelelő felkészültséggel, azért elég szép összegeket lehet szakítani, de kérdéses, hogy megéri-e a vesződséget a dolog.

Összefoglalás

A fentebb bemutatott technológiák nagy része alapvetően információgyűjtésre, és nyomkövetésre használható. Azonban hiába használnak valahol csúcstechnológiájú rendszereket, ha nincs megfelelő emberi kapacitás a kezelésükre. Ezen kívül, ha  a mögöttes személyzet, nem megfelelően kiképzett, vagy nincs kellő motiváltságuk, akkor az egész semmit sem fog érni.

Ezeknek a biztonsági rendszerek a kaszinókban a céljukat csakis akkor fogják megvalósítani, ha megfelelő személyek és eljárások lehetővé teszik a begyűjtött adatok megfelelő, és szakszerű kielemzését. Egészen addig, amíg a kaszinókban a megfelelő mögöttes háttérre nem fordítanak elegendő figyelmet, ezeknek a rendszerek hatékonysága továbbra is kérdéses marad. 
 


Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv 

Töltsd le most!




Kérdésed, véleményed van? 

Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com 

2011. szeptember 27., kedd

Az online szerencsejáték törvény módosítása


Elfogadta a parlament Rogán Antal országgyűlési képviselő benyújtott törvényjavaslatát, amely módosítja a hatályos szerencsejáték-törvényt, megadóztatva a magyar piacon működő külföldi szolgáltatókat.

A törvényi szabályozás 2012 január 1-én lép életbe.

A törvény nagyobb szigorral lép fel az illegális szerencsejátékok szervezése ellen, és szabályozza az online platformok marketingjét is.

Büntetést foganatosít azon szolgáltatók felé amelyek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) nem kaptak engedélyt, hogy szolgáltatásaikat a magyar felhasználóknak reklámozzák. Ezt a hatályos, és már nagy vitákat kiváltott médiatörvény, újabb módosításával kívánja tovább erősíteni. Emellett, az engedély nélküli szerencsejáték szolgáltatást végző cégek nem támogathatnak médiaszolgáltatást, illetve egyéb műsorokat sem a jövőben. 

A tervek szerint, a hatósági engedélyek nélkül működő szolgáltatókra akár 100 millió forintos büntetést is kiszabhatnak!
 
A törvény piacnyitási lehetőséget ad Magyarországon azoknak online póker, és egyéb online szerencsejáték szolgáltatóknak, amelyek székhelye, az Európai Gazdasági Térség (EGT) valamelyik országában található. A szolgáltatók képviselőjükként felhatalmazhatnak egy Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságot is.

Mindkét esetben legalább 200 millió forint, vagy ennek megfelelő alaptőke szükséges ahhoz, hogy a NAV-tól a működési engedélyt megkapják.

A törvény kimondja, hogy a platformok kötelesek olyan szervereken tárolni a magyar játékosok adatait, amelyek az EGT valamelyik országában működnek, és a magyar hatóságok számára bármikor hozzáférhetőek ellenőrzés céljából. Ennek jó páran nem fognak örülni.

Az engedélyezési folyamat kötelező eleme lesz, hogy a játék tisztaságát biztosító technikai követelmények bevizsgálhatóak legyenek. Emellett a törvény az adóhatóság munkatársait szúrópróbaszerű vizsgálatokra is felhatalmazza.  Ez pedig egy nagyon jó ötlet.

Az törvény szerint, a játékplatformot üzemeltető cégekre kivetett adó, távszerencsejátékként, a tiszta játékbevétel 20 százaléka lesz. Eredetileg 40 százalékos adó volt a terv. Ebből aztán az is kisülhet majd, hogy a többlet adót, a szolgáltatók a játékosokra terhelik. A játékosoknak a törvény értelmében még a nyereségük után adózniuk kell, vagy legalábbis illene...

Az adó csak a kártyajátékokra, valamint a lóversenyfogadásra vonatkozik, az egyéb sportfogadásokra nem! Ez továbbra is a Szerencsejáték Zrt. kizárólagos joga marad...


Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv 

Töltsd le most!




Kérdésed, véleményed van? 

Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com

2011. szeptember 21., szerda

Tétrakási rendszerek 2. rész

   
A Labouchere tétrakási rendszer

 Ezt a tétrakási rendszert a legtöbb, rulettel foglalkozó oldalon bemutatják, és előszeretettel ajánlgatják az olvasók számára.
 
Henry Labouchère (1831 – 1912)
 A rendszert a legtöbb oldalon Henry Labouchere (1831-1912) angol politikus, író nevéhez kötik.













Henry Labouchere (1798 – 1869)
Más oldalakon viszont az azonos nevű nagybátyához (1798 - 1869) Henry Labouchere báróhoz.
 













Mielőtt bárki csodálkozni kezdene, hogy lehet az, hogy egy angol lord, ilyeneken törte a fejét, közlöm, hogy a legtöbb angol nemes,szenvedélyes szerencsejátékos volt. Egy-egy unalmas, esős délutánon, képesek voltak kisebb-nagyobb vagyonokban arra fogadni, hogy melyik esőcsepp gördül végig hamarabb az ablaküvegen...

Nos így vagy úgy, de ez a tétrakási rendszer napjainkban is nagy sikert arat a szerencsejátékosok körében.

Ian Fleming
Igazán híressé az Ian Fleming tengerésztiszt, hírszerző és író által megalkotott James Bond történetektől vált. A főhős ugyanis a kaszinókban ezt a rendszert használta. Így, a legtöbben, talán annak a tévedésnek az áldozataivá váltak, hogy ha a titkos ügynök 007-es is ezt használja, akkor olyan rossz nem lehet.












A tétrakási rendszer lényege, hogy kiválasztunk egy tetszőleges számsorozatot, például 1;2;3;4;5;6.  Ezután a számsorozat két szélső elemét összeadjuk, jelen esetben az 1-est és a 6-ost, és a kapott számmal, (1+6=7) azaz 7-el  megszorozzuk az alaptétünket.

Tehát ha 100 Ft-os alaptétben játszunk, akkor 7 x 100 = 700, azaz az első tétkörben 700 Ft-ot teszünk.

Ha nyerünk, akkor a két szélső számot kihúzzuk, és a megmaradt kettőt azaz a 2-est és az 5-öst adjuk össze, ami szintén ismét hetet ad. Győzelem esetén tehát mindig kihúzzuk a számsorozat két szélső elemét, egészen addig amíg el nem fogynak a számaink, és utána újból kezdődik a kör.

Ha veszítünk akkor a számsorozatot kibővítjük egy elemmel, mégpedig úgy, hogy az elveszített tét nagyságát adjuk hozzá.

Tehát ha az előző példánál maradva, az adott leosztást elvesztettük volna, akkor a számsorozatunk a következőképpen bővülne:1;2;3;4;5;6;7, és megint csak a két szélső elemet adjuk össze. Azaz a következő tétkörben (1+7=8), azaz az alaptétünk nyolcszorosát tesszük.

Ismétlem a számsorozat hossza, és elemei teljesen szabadon választhatóak.

Vizsgáljuk csak meg hogyan alakulna az alaptőkénk ezzel a tétrakási rendszerrel. Megmaradva az előző példánál, a kezdő számsorunk legyen 1;2;3;4;5;6, és az alaptét legyen 100 egység, az alaptőkénk legyen 10000 egységnyi.


Labouchere
Tétsorozat Győzelem esetén Veszteség esetén
Tét Alaptőke Tét Alaptőke
1. 700 10700 700 9300
2. 700 11400 800 8500
3. 700 22800 900 7600
4. - - 1000 6600
5. - - 1100 5500
6. - - 1200 4300
7. - - 1300 3000
8. - - 1400 1600
9. - - 1500 100

A táblázatban a tétsorozatnál a lejátszott körök számát láthatjuk. A győzelem esetén mező alatt az látható, mi lenne akkor, ha az összes leosztás megnyernénk. Amint látható, három egymás utáni győzelemmel elég szép pénzt keresnénk, és a számsorozat is elég hamar elfogyna. Azt azonban ne feledjük, hogy elég nagy tétben is játszunk.

Ha viszont beleszaladnánk egy vesztes szakaszba, lásd a veszteség esetén mező alatti részt, akkor a kilencedik vesztes leosztás után, már csak egyetlen egységtétünk maradna. Persze időnként hallani olyan legendás történeteket, hogy valaki az utolsó, téttel megfordította a játék menetét és több ezret nyert, de ezek azok az erős kivételek amik tovább erősítik a szabályt.

Nézzük meg azt az esetet, ha megkevernénk a számsort mondjuk valahogy így:3;6;2;4;1,5 

Tétsorozat Győzelem
esetén
Veszteség
esetén
Tét Alaptőke Tét Alaptőke
1. 800 10800 800 9200
2. 700 11500 1100 8100
3. 600 12100 1400 6700
4. - - 1700 5000
5. - - 2000 3000
6. - - 2300 700

Amint látható ezzel a megkevert számsorral, abban az esetben, ha minden leosztást megnyernénk, kevesebbet keresnénk.

Egy vesztes sorozat esetén, pedig a hatodik tétkör után, már csak egy minimális összegünk maradna.

Tehát, mindenféle megkevert számsorral ne akarjon senki se játszani!


Hogyan alkalmazhatjuk ezt a blackjack esetén?

Az előző részben közölt gondolatmenet alapján, az álcázásnál hasznát vehetjük a dolognak. Egyedüli játékosként azért nehéz lenne ezt alkalmazni. De mi van akkor, ha csapatban játszunk, és a nagy játékos eszerint fogad? Persze nem a megkevert számsorral, hanem az első példánál maradva.

Ehhez természetesen összehangolt munkára van szükség. Például, a nagy játékos a rulettasztal körül helyezkedik el, majd a számoló jelére odajön az asztalhoz, mintha elege lenne a rulettből, és egy kicsit megpróbálkozna a blackjackel.

Arra azért nem árt odafigyelni, hogy így is csak az előre meghatározott összegben, vagy annál valamivel kisebb tétekben fogadjon. Lásd Csapatjáték című részt. Persze a számsornak megfelelően emelheti a tétet, veszteség esetén, ezzel is fenntartva a látszatot, hogy nem több egy egyszerű szerencsejátékosnál. Fontos azonban, hogy vesztés esetén az előre meghatározott összeget ne nagyon lépje túl! 

Azok a csapatok akik sűrűbben fordulnak meg ugyanazon a helyen, ezt többször is alkalmazhatják, hogy ne keltsenek túl nagy feltűnést.

Mivel a nagy játékos csak és kizárólag akkor fogad amikor a számláló állása megfelelően magas, és viszonylag nagy összegekben teszi, így is elég szép nyereményeket lehet elérni. Másrészt a teremfőnök szemében kevésbé kelt gyanút. Hátrány, hogy időnként nem árt ha a ruletten, vagy más játékokon is feltesz néhány tétet, ami vagy bejön, vagy nem.

Következtetés: Önmagában használva, ez a tétrakási rendszer az élő blackjackhez nem igazán való. Csapatjáték esetén, viszont a nagy játékos az álcázás kedvéért időnként használhatja, betartva a Csapatjáték című részben leírt szabályokat, arra figyelve, hogy az előre meghatározott összegnél nagyobb tétben ne fogadjon. Hátránya, hogy esetenként a fellépő átlagos eltérés miatt,valamivel nagyobbak lesznek a veszteségek is. 


A Paroli tétrakási rendszer

Ezt a tétrakási rendszert a rulettel foglalkozó oldalakon szintén bemutatják. Gyakran hívják fordított Martingale rendszernek is.

A rendszer lényege, hogy itt csak és kizárólag akkor emeljük a tétet, miután megnyertünk egy leosztást. Akkor is csak a megnyert összeggel. Tehát nagyon egyszerűen, ha nyerünk, akkor a következő körben a megnyert összeget is feltesszük.

Ennek a rendszernek a nagy előnye, hogy ha veszítünk, akkor, mindig csak egyetlen egységtétet fogunk veszíteni.

Egy győztes sorozat esetén, viszont elég szép összeget nyernénk.

A lelkiismeretesebb oldalakon arra is felhívják az olvasó figyelmét, hogy mindenki aki ezt a rendszert használja, határozza meg előre mi az a nyert összeg amikor kiszáll. Tehát aki arra vetemedik, hogy ezt használja, az előre döntse el, mi az a pont amikor abbahagyja a játékot. Ugyanis a fentebb említett előny, könnyen a hátrányunkra válna. Azaz amikor már elég szépen megnövekedett az alaptőkénk, egyszer csak beüt egy vesztes leosztás, és annak amit idáig megnyertünk (plusz egy egységtét a saját tőkénkből) fuccs.

Emellett, és ez a saját véleményem, ha valaki ezzel a módszerrel játszik, fontosnak tartom, hogy előre meghatározza az időtartamot, amit a játékra fordít, ezzel is megelőzve a játékszenvedély kialakulását!
Ezt pedig mindenki aki arra vetemedik, hogy ezzel a rendszerrel próbál szerencsét, tartsa be, a saját érdekében.

A következő táblázatban nézzük meg, mi történne akkor, ha ezt a tétrakási rendszert használnánk.
Az alaptőkénk legyen 1000 egységnyi, az alaptét pedig 1 egységnyi.
 


Labouchere
Tétsorozat Gyõzelem esetén Veszteség esetén
Tét Alaptõke Tét Alaptõke
1. 1 1001 1 999
2. 2 1003 1 998
3. 4 1007 1 997
4. 8 1015 1 996
5. 16 1031 1 995
6. 32 1063 1 994
7. 64 1127 1 993
8. 128 1255 1 992
9. 256 1511 1 991
10. 512 2023 1 990

Amint megfigyelhető, ha elkapnánk egy győzelemsorozatot, akkor a tizedik kör után, már az alaptőkénknek, több mint a duplájával rendelkeznénk.

Egy veszteséges sorozat esetén, viszont még mindig elég jól állnánk.

A nagy kérdés, persze továbbra is megmarad. Mégpedig, hogy mikor és hol érdemes kiszállni...

Hogyan alkalmazhatjuk ezt a blackjack esetén?

 Az élő blackjack esetén, egy profi kártyaszámolónak eszébe sem jutna, hogy ezt használja. Egészen egyszerűen azért, mert ha tegyük fel megnyerne egy leosztást, a számláló negatív, vagy alacsony állása miatt, semmi sem indokolná, hogy emelje a tétet. Maximum időnként az álcázás kedvéért, időnként megduplázza a tétet.

Na de mi van akkor ha a pontos állás azaz a TC növekedésének megfelelően, mindig dupláznánk a tétet? Mennyire válna be a dolog? Vizsgáljuk meg, hívjuk ismét segítségül a BJ777 szimulátort.

A szabályok ismét legyenek az első részben alkalmazottak amikor a Fibonacci rendszert vizsgáltuk:


- 500-as alaptét

- 6 pakli

 - a penetráció 1/5 pakli azaz 78 db lap

 - az osztónak A6-on meg kell állnia

 - bármely első két lapra lehet duplázni

 - feladás (surrender) nincs

 - bármely két azonos első két lap szétválasztható

 - ászokat csak egyszer lehet szétválasztani

 - összesen háromszor lehet szétválasztani (kivéve az ászokat)

 - szétválasztás után lehet duplázni

 - biztosítás köthető a minimum tét felétől a tét feléig

Kártyaszámoló rendszerként újból a Hi/Lo rendszert használjuk, és variációként csak a biztosításkötést alkalmazzuk. Tehát ha a pontos állás, azaz a TC +3, vagy nagyobb kötünk biztosítást.

Ismét 5 db szimulációt fogunk végezni.  A szimulációk szerint 300 kezet játszunk le. Ez kb. olyan, lesz mintha 3 órát játszanánk folyamatosan. Egy szimuláció során a program 100 milliószor játszik le 300 kezet, és az adatokat átlagolja.

 Az alábbi táblázat összehasonlítja a Kelly, és a Paroli tétrakási rendszer használata során, a tétek nagyságát a TC növekedésének függvényében. Tehát egészen egyszerűen megfigyelhetjük, hogy a két rendszer szerint a TC növekedése során, az alaptét hányszorosával fogadunk.

TC +1
és alatta
2 3 4 5 6
Kelly 1 2 4 8 10 10
Paroli 1 2 4 8 16 32

Megjegyzés: A Kelly féle tétrakás szerint, ha a TC= +6, vagy nagyobb akkor az alaptét 12 szeresét kellene tennünk, azonban, csak az alaptét 10 vagy 15 szerese között lehet választani a programban. Mivel 15 túl nagy lenne, ezért, ha a TC 6 vagy nagyobb akkor is csak az alaptét 10-szeresét tesszük.

Kelly féle
tétrakási rendszer
Paroli
féle tétrakási rendszer
Szimulációk Bankroll Növekedés
%
Növekedés

Bankroll Növekedés
%
Növekedés

1 93417 0.396 1013 203456 0,811 2519
2 93455 0.373 956 203585 0,813 2528
3 93473 0.375 961 203524 0,810 2517
4 93427 0.397 1017 203596 0,807 2511 
5 93481 0.393 1008 203572 0,841 2615 
Átlag 93450.6 0.3868 991 203546,6 0,8164 2538



Vizsgáljuk meg mi is látható ebben a táblázatban.A bal oldali oszlopban a lefuttatott szimulációk számát látjuk. Legalul, a kapott eredmények számtani átlagát.

A bankroll oszlopban a stratégiánkhoz szükséges alaptőke nagysága látható, amit a program határoz meg.

Ismét közlöm, mielőtt jó néhányan a kaszinóba rohannának játszani, hogy ez az összeg nem lenne elegendő a biztonságos játékhoz!

A növekedés oszlopokban az alaptőkéhez mérten a nyereséget láthatjuk, százalékban és egységben kifejezve. Ez a valóságban nagyobb lenne.

Amint látható, ha a Paroli rendszert használnánk fel, a növekedés nagyobb lenne.

Ez így nagyon szép, a probléma az egésszel annyi, hogy ehhez jóval nagyobb alaptőke lenne szükséges. Másrészt, ha valaki ilyen nagyságrendben növeli a tétet, az jócskán magára vonná a "nem kívánatos elemek" figyelmét, és így a kaszinó tulajdonosai számára, ő is nem kívánatos személlyé lépne elő!

Tehát aki nem akarja, hogy előbb vagy utóbb kitiltsák, vagy, hogy feleslegesen megnehezítsék a dolgát, az ezt a rendszert ne használja!

Következtetés: A Paroli rendszert használata, jóval biztonságosabb, mert egy veszteségsorozat esetén kevesebbet veszíthetünk vele. Azt, hogy hol van az a pont amikor, megáll, és visszatér az egy egységtétes fogadáshoz, mindenki döntse el magának. Hátrány, hogy ha egy győztes leosztássorozat során egyszer veszítünk, akkor az eddig nyert összeget elveszítjük.

Az élő blackjackben, a szimulációk alapján, valószínűleg jóval nagyobb növekedést érnénk el, mintha a Kelly féle rendszert használnánk. Hátrány, hogy jóval nagyobb alaptőke szükséges, másrészt szinte biztos a lelepleződés!

Az Oscar Grind tétrakási rendszer

Ez a rendszer az online kaszinókkal foglalkozó oldalak, szinte bármelyikén megtalálható. A jobb helyeken azt is leírják róla, hogy egy viszonylag fiatal, tehát nem több száz éve kitalált rendszerről van szó, és hogy, elsőként Alan Wilson mutatta be a The Casino Gambler's Guide című 1965-ben megjelent könyvében.


Alan Wilsonról, azt még érdemes tudni, hogy már 1958-ban Edward O. Thorp professzort megelőzve, kifejlesztette az első kártyaszámoló rendszert, a Wilson Count-ot, de csak később a fentebb említett könyvben mutatta be. 

Emellett nem összekeverendő az Allan Charles Wilson nevű tudóssal!

Wilson úr, ezzel a tétrakási rendszerrel az 1960-as években ismerkedett meg, Las Vegasban, amikor összetalálkozott Oscar Grindel akiről a rendszer a nevét kapta.

Oscar Grind úr, hírhedt rulett és kockajátékos, tehát egy valódi szerencsejátékos volt, a szó legrosszabb értelmében. E rendszert használva igen tekintélyes vagyont nyert össze a hosszú évek alatt.

Alan Wilson, Oscar feljegyzéseire támaszkodva egy akkor igen erősnek mondható IBM 790-es típusú számítógépen 280000 pörgetést "lejátszva" tesztelte a módszert.

Bármilyen furcsának is tűnik, de a rendszer sikerrel vette az akadályt, azzal a kikötéssel, hogy a játékos megfelelően nagy alaptőkével rendelkezik. Emellett, persze azt is meg kell jegyezni, hogy mivel a számítógép csak egy gép, nem kap gyomorideget, vagy ideg összeroppanást egy-egy hosszabb, veszteséges szakasz során, hanem csak játszik tovább rendületlenül. Tehát nem árt ,ha nem feledkezünk meg az emberi tényezőről sem. Lehet hogy Grind úr egészen egyszerűen csak szerencsés volt?

Maga a rendszer alapvetően nagyon egyszerű. Egy egységtéttel kezdünk el játszani. Ha nyerünk, egy egységnyivel növeljük a tétet. Figyelem! Nem duplázunk, csak egy egységnyivel többet teszünk.

Ha veszítünk, akkor ismét csak annyit teszünk fel mint amennyit előzőleg. Tehát veszítés esetén soha ne növeljük a tétet! Ha nyerünk akkor viszont elkezdjük emelni a tétet.

Egyesek ezt a módszert úgy írják le, hogy ha nyerünk, és az alaptőkénk pluszba kerül, akkor nem növeljük a tétet, hanem csak egységnyi tétet teszünk.Tehát feleslegesen nem kockáztatunk.

Veszítés esetén szintén csak egységnyi lesz a tét.Viszont ha az alaptőkénkből elveszítettünk valamennyit, akkor egy győzelem esetén egyel növeljük a tétet, egészen addig amíg ismét nem kerülünk pluszba.

Hogy kinek melyik módszer lenne a szimpatikusabb, azt mindenki döntse el magának. Aki óvatosabb annak inkább az utóbbi módszer ajánlott. 

Természetesen ennél a módszernél is szükséges azt meghatározni, hogy mi az a pont amikor kiszállunk, vagy meghatározunk egy adott időtartamot, amíg játszunk, és utána abbahagyjuk. Ismét csak megelőzvén a játékszenvedély kialakulását.
     
Hogyan alkalmazhatjuk ezt a blackjack esetén?

Ezt a módszert szintén csak az álcázás során használhatnánk.Azzal persze mindenkinek tisztában kell lennie, hogy ha a számláló negatív, akkor se akarja túl nagy mértékben megemelni a tétet egy véletlen győztes sorozat esetén. Ha pedig a számláló magas akkor ha, csak egységnyi tétekkel játszik, az túl alacsony lesz!

Következtetés: Alan Wilson eredményeit figyelembe véve, a blackjacken kívül meglehet, hogy ez a módszer az egyéb kaszinójátékokban megfelelően működne. Persze azt mindenki vegye figyelembe, hogy az egyes játékokban mekkora esélyei is vannak a nyerésre! 

Az élő blackjackben ennek a módszernek maximum az álcázás során lehet hasznát venni, ott is csak kevés sikerrel. Tehát meglehet, hogy a felsorolt tétrakási rendszerek valamelyike jobban beválna.


Már megjelent A Blackjack Alapjai című ingyenes e-könyv 

Töltsd le most!




Kérdésed, véleményed van?

Tedd meg a hozzászólásokban, vagy írj ide: blackjackmagyarul@gmail.com